A komisz Ukrajna című, alább is olvasható 2014-es írásom eredetileg blogbejegyzésként íródott, ám különös utóélete lett. Ennek egyik vonaláról a BDK BLOG-ban számoltam be: Meghamisítottak – így lettem orosz mém | Még terjed a Komisz Ukrajna. A másik vonal a Mozgó Világ szerkesztőségének köszönhető. 26 évnyi ott-publikálás után ez lett az utolsó cikkem ebben a budapesti fojóiratban. (Az ide idézett szövegekben nem, de a most frissen írtakban tudatos elhatározásomból j-vel hejettesítem az elipszilont.)
A nem annak szánt vitaindító
A fojóirat felkérésére kerek tíz éven át írtam havi naplójegyzetet (ojkor Bernicky Évával váltva egymást), ezek teljes száma hetven körüli. Az első 2004-ben, az utolsó 2013-ban jelent meg – ám a felkérés ezután is fennállt, épp csak ekkor már nem igazán tudtam-akartam fojtatni a sorozatot, holott nemegyszer már-már az érzelmi zsarolás hangnemét megütő levelet kaptam P. Szűcs Julianna főszerkesztőtől. Végül egy saját blogomba írt posztban – ez olvasható alább – megpróbáltam néhány nyilvánosságnak szánható indokot felhozni arra, miért nem fojtatom a Hónaplót, az Egy manzárdőr feljegyzéseit.
Emellett voltak-vannak szeméjesebb, de szintén politikai jellegű okai annak, miért ambicionáltam egyre kevésbé a Mozgóban való megjelenést; ezt akkor tapintatosan elhallgattam, most viszont – bő három évvel a történtek után – megszellőztetem.
Ekkoriban már úgy találtam, hogy a fojóirat túl szorosan kötődik egy ojan bukott politikushoz, aki szerintem a legtöbb kárt okozta/okozza a magyar liberális baloldalnak azzal, hogy nem mondott le időben, majd bukása után nem vonult vissza végleg: jelenléte a legnagyobb tehertétel a demokratikus erők számára – ezt azonban tapintatból soha nem tettem szóvá a mozgós kollégáknak, számukra ő nyilván szent és sérthetetlen. Nem vitt rá a lélek, hogy emiatt szakítsak a lappal. Már csak a szép kezdett miatt sem, elvégre 1988-ban a Mozgó avatott publicistává Peresztrojkácska c. esszém közlésével, amiért máig hálát érzek. Jó volt a Mozgóban publikálni! Mindig azonosulni tudtam liberális és baloldali szellemiségükkel, most sem ezzal van bajom, hanem azzal, hogy kinek a politikai holdudvarába ragadtak bele.
De mindennek a személyes fenntartásomnak semmi köze az Ukrajnáról való nemírhatnékomhoz. Merthogy a szerkesztőség kifejezetten ukrajnai vonatkozású írásokat várt el tőlem, és nekem épp ehhez nem volt ekkor már semmi ándungom. Ezt próbáltam ecsetelni.
A komisz Ukrajna blogbéli linkjét elküldtem Mező Ferenc szerkesztőnek (ő szervezte a Hónapló anyagait).
Meglépő fordulat következett. Feri arról értesített, hogy elfogadják ezt a cikkemet aktuális Hónsplónak. Ennek én persze örültem, de azért megírtam, hogy „egy blogbejegyzésnek más az akusztikája, más a felelőssége, mint egy fojóiratközlésnek”.
Ám nem Hónapló lett belőle. Hanem, mivel éppen Ukrajnáról terveztek egy ojan kerekasztal-beszélgetést, amejnek teljes anyaga meg fog jelenni a Mozgóban, ezért (kissé szerintem rögtönzötten) – ezen a rendezvényen, mintegy vitaindítóként – felolvasnák az írásomat és a kísérőlevelet is (azt minek?), majd a nyomtatott anyagban is közlésre került.
Erről sebtiben értesítettek. Voltaképp ennek is örültem. Abba nem gondoltam bele, hogy a nem vitaindítónak szánt írásomat majd a hejszínen véleményezik, állításaimat esetleg megkérdőjelezik vagy cáfolni próbálják – de nekem már nem lesz módom ellenérveket felhoznom. Így aztán a kerekasztal anyagának megjelenése után keserű is lett a szájam íze, úgy éreztem, más céllal írt szerény írásom csak azért szerepelt vitaindítóként egy szakértői vitában, hogy a kedves szakértők távollétemben nagyrészt velem szemben fogalmazhassák meg nagy Ukrajna-reményeiket. Én élek itt, de ők a szakértők…
Pl csak azokból, amire most ráfutott a szemem: „helyzetmegítélésem mégis az ellenkezője Balla D. Károlyénak. Azt gondolom ugyanis, hogy az ukrán helyzetben van demokratikus potenciál.” (Tapasztaljuk azóta is!) – „Értem a Balla D. Károly által megfogalmazott dilemmát, viszont azt nem értem, hogyan nem találja meg azt az újfajta rendezési elvet, amelynek alapján, ha nem is egyszerűen, de mégiscsak eldönthető, hogy az ember melyik oldalra álljon.” (A sok rossz közül egyikre sem – ez miért elfogadhatatlan?) – „Abban Balla D. Károlynak teljesen igaza van, hogy a korrupció, amely a gazdasági helyzet meg a maffiapolitika miatt alakult ki, erőteljesen visszafogja ezt a folyamatot. De én – különösen az orosz reakció óta – látom Ukrajnában annak a lehetőségét, hogy egy új állampolgári alapú nemzetfelfogás legalábbis több teret kapjon.” (Egy új állampolgári alapú nemzetfelfogás? A durva nacionalizmusra tetszik gondolni?)
Utólag azt gondoltam, cikkemnek ilyen célú felhasználása nem volt fair. Ezen felismerésem nyomán kapcsolatom a Mozgó Világgal végérvényesen megszakadt, én többet nem küldtem, ők pedig többet nem is kértek írást. És ez rendben is van így, még ha az utolsó aktus nem is volt a legméltóbb.
Eltűnt a Mozgó Világ online archívuma
A minap, valamit keresvén, odakattintottam a fojóirat honlapjára, és láttam, hogy az új domain alá (mozgovilag.com hejett mozgovilag.hu) költözött szájt gyökeresen átalakult, pillanatnyilag elég kaotikusnak és nehezen használhatónak tűnik – több mint egy évtizedes digitális archívuma pedig eltűnt. Ez késztetett arra, hogy a fojóiratban közölt cirka hetven naplójegyzetünket itt a Kárpátalja.Net portál alatt újraközöljem. Ennek felütése ez a Hónapló sorozaton kívül megjelent utolsó mozgós írásom, amej elhangzott 2014. március 12-én Budapesten a Fapados Szalon és a Mozgó Világ kerekasztal-beszélgetésén, majd az alábbi levéllel együtt a Mozgó Világ 2014/4. számában kapott hejet.
Kedves Mozgó, az alábbi szöveg blogbejegyzésként íródott és jelent meg, részben annak magyarázatául, miért nem írtam nektek Hónaplót. Ferinek is elküldtem a poszt linkjét. A szöveg tetszett neki, felajánlotta, hogy legyen ez maga a Hónaplóm. Köszönöm ezt a lehetőséget és ha valóban nem zavarja a Mozgót, hogy az írás már elkezdte élni a maga követhetetlen online életét (megosztások, átvételek), akkor én nagyon örülök és megtiszteltetésnek veszem a Mozgós megjelenés lehetőségét. – A szövegen azért végigmentem kicsit szigorúbb szemmel, picit javítgattam (…)
Annyi megjegyzést még fontosnak tartok, hogy egy blogbejegyzésnek más az akusztikája, más a felelőssége, mint egy folyóiratközlésnek. Ez itt egy egyszeri, napi dátummal írt és közreadott, leginkább az aznapi hangulatom és impresszióm diktálta, vitára bocsátott, kommenteknek is helyet adó közlés, szemben egy havilapba szánt publikációval, amely kiérleltebb, felelősségteljesebb, többször megrágott kijelentéseket és véleményeket tartalmaz. Éppen ezért mindenképpen kérnem kell a napra pontos dátum és zárójeles megjegyzés elhelyezését alatta. Talán ennyi. Köszönöm.
Ahogy fentebb írom, a szerkesztőség döntése alapján végül az írásom mégsem a Hónapló sorozatban kapott hejet, hanem előbb vitaindítóként hangzott el, majd a szakmai kerekasztal anyagát közlő fojóiratszámban jelent meg a fenti levéllel együtt.
Balla D. Károly
A KOMISZ UKRAJNA
Ukrajna egy igazságtalan ország, amely még soha nem vette figyelembe az én igazságomat, ezért aztán a legcsekélyebb szándékomban sincs az ő igazsága mellett síkra szállni.
Magamnak sem tudom pontosan megmagyarázni, mostanában miért utasítom el sorban a lapoktól, rádióktól, folyóiratoktól érkező felkéréseket, hogy az ukrajnai helyzetről – akár publicistaként, akár szépíróként, akár csak személyes gondolataimat megosztva – nyilatkozzam. Az is furcsa, hogy ha máskor túlságosan is aktív véleménynyilvánító vagyok, akkor most pedig miért nem blogolok ebben a témában, miért hárítok és miért mutatok közömbösséget – holott itt élek a fenekestül felforgatott és súlyos veszélyeknek kitett ország határain belül.
A legfőbb oka tartózkodásomnak az, hogy bár az én hátamon is csattanhat az ostor, valahogy mégis, kezdettől fogva hidegen hagyott és hagy a nagy csetepaté. Nem az én harcom ez, egyetlen szereplőjével sem tudok azonosulni, egyetlen politikai erő, érdekcsoport, régi vagy új, legális vagy illegális formáció mellett sem tudnék kiállni. Nem váltam sem szurkolójává, sem ellendrukkerévé egyik megmozdulásnak, átalakítási folyamatnak sem, mégpedig azért nem, mert hiába vagyok maximálisan érdekelt vagy akár elkötelezett is abban, hogy Ukrajna lakosai nyugodtan, biztonságban és lehetőleg jólétben éljenek, s hogy megillessék őket a szabadságjogok, hiába szállnék síkra emellett, ha eközben nem tudom elhinni a mostani folyamatok egyetlen szereplőjéről sem, hogy a kívánt (vagy legalább a korábbinál kedvezőbb) helyzetet előállítani képes lenne.
Hárításom másik oka az, hogy amióta kaotikussá és naponta változóvá vált a helyzet, egyre kevésbé vagyok képes a tendenciákat és a háttérben meghúzódó érdekeket felismerni. A napi (olykor szenzációs, nem ritkán rettenetet is keltő) eseményeknél jobban érdekelnek a feltételezhető összefüggések, az, hogy mi miért történik, hogy ki kinek kedvez. De ha még az események közvetlen okát, értelmét és következményét sem tudom belátni, akkor hogyan lehetnék képes a rejtett érdekek, háttéralkuk, hátsó szándékok, belső hatalmi harcok és külső nagybirodalmi szándékok dolgában eligazodni? Hiába vagyok biztos abban, hogy az ukrajnai forradalom (egyelőre) nem jelentett egyben demokratikus fordulatot is (csupán a hatalmi érdekek újrarendezését), vagy abban, hogy amit a média segítségével nyomon tudunk követni, abban gyakran több a manipuláció, a ferdítés és a találgatás, mint a tényleges összefüggésekre is rávilágító közlés – hiába tudom mindezt, ha eközben nem tudok ennél többet. Ilyen esetben talán jobb hallgatni és csak magamban tűnődni ahelyett, hogy mondjuk olyasfajta következtetésekre jussak, mint a Kárpáti Igaz Szó vezércikkének (Szpaszibo, 2014.03.06) az írója, aki szerint a kárpátaljai magyarok, illetve tágabban „Az országban élő kisebbségek akár hálásak is lehetnének az orosz hadsereg ijesztő fellépése okán”, mivel szerinte például a korábbi kisebbségbarát nyelvtörvény hatályon kívül helyezése végül azért nem emelkedett törvényerőre, mert „Az orosz csapatok gyors és határozott fellépése a Krímen, az orosz többségű régiókban eluralkodott közhangulat, Moszkva katonai válasszal fenyegető magatartása késztette megtorpanásra, számunkra is előnyös hátrálásra az új vezetést.”
Interjúkérésre vagy cikkrendelésre nem olyan nehéz nemet mondani – talán csak akkor kellemetlenebb, ha a kérő közeli barát, jó ismerős, a lap, folyóirat vagy rádió pedig általam megbecsült orgánum (ilyenkor a túloldali értetlenségre részemről kis lelkifurdalás a reakció). De ennél élesebb helyzet is adódhat, amikor nehéz színt nem vallani.
Felhívott telefonon a helyi írószervezet elnöke és közölte, hogy megfogalmaztak egy nyilatkozatot, amelyben elítélik az orosz agressziót és síkra szállnak Ukrajna területi sérthetetlensége mellett; megkérdezi, aláírom-e. Nem, nem írom alá. Első szóra megérti és sem magát nem hozza, sem engem nem hoz kellemetlen helyzetbe azzal, hogy megkérdezze, miért nem. De meg tudnám-e magyarázni úgy, hogy ha őt nem is, legalább magamat meggyőzzem döntésem helyességéről? Tudnék-e eléggé hitelesen érvelni azzal, hogy Ukrajna igazságát például azért nem tudom elfogadni, mert ez az ország közel negyedszázados létezése alatt lényegében elutasította a területén élő nemzeti kisebbségek igazságát, mi több, lábbal tiporta jogaikat (lásd például a nyelvtörvények körüli hisztériákat; és itt persze nem csupán a kárpátaljai magyarokról van szó, hanem például – egy testközeli lehetetlenségre utalva – arról is, hogy a magyarokkal sorsközösségben élő ruszinokat mint nemzetiséget és nyelvüket a hivatalos Ukrajna a mai napig nem ismerte el). De tudok nyomósabb érvet is: ez az ország nem nyújt állampolgárai számára sem szociális, sem egészségügyi, sem gazdasági biztonságot, nem szavatolja sem a jog előtti egyenlőségüket, sem pedig egyéni és kollektív jogaik széleskörű gyakorlásának lehetőségét. A társadalmi élet minden területét mélyen átszövő és arroganciával párosuló korrupció alapjában teszi lehetetlenné az emberi méltóság megtartását. Azonban a fentiek elleni tiltakozása jeléül az írószervezet még soha nem fogalmazott meg nyilatkozatot…
Ukrajna a szememben igazságtalan, komisz ország, amely még soha nem vette figyelembe az én igazságomat – ezért aztán a legcsekélyebb szándékomban sincs az „ő” igazsága mellett síkra szállni. Hogy ezt megtegyem, azt előbb ki kell érdemelnie. Ígérem, amint Ukrajna síkra száll az én nyelvi, nemzeti, kulturális stb. szuverenitásom mellett (s mivel hatalmában áll, ezt garantálja is), azon nyomban viszonzom ezt a gesztust.
Maximálisan kívánom, hogy erre mielőbb sor kerülhessen.
Ungvár, 2014. március 7. (Napi blogjegyzetem nyomán)
Személyes és közéleti napló – A komisz Ukrajna megjelenése, utóélete a Mozgó Világ folyóirat 2014/4. számában. Egy nem annak szánt vitaindító – Hónapló helyett szakértői kerekasztal. BDK Blog – egy manzárdőr feljegyzései, politika, ukrajna, kárpátalja, magyarság, mozgó világ, hónapló
