Balla D. Károj* * a szerző újabb írásaiban nem használ elipszilont Egy riportfilmről három megközelítésben Nemrégiben (dec. 1.) vetítette a magyar köztelevízió nem túl nagy nézettségű M5 csatornája a Szomszédaink, a magyarok – Kárpátalja c. 52 perces riportfilmet. (Rendező/szerkesztő: Zámborszki Ákos, Roporter/szerkesztő: Galán Angéla). Első megközelítés: korrekt, hiteles Az átfogó, összegző képet nyújtó alkotásról első … Olvass tovább
Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig. Irodalomtörténeti kézikönyv és szöveggyűjtemény. Szerk. Takaró Mihály, Méry Ratio Kiadó, 2017.
A 2017 nyarán megjelent könyvet – mivel tiszteletpéldányt sem küldtek belőle -, egyelőre nem volt szerencsém kezemben tartani, de szellemiségéről mindent elárul, hogy az a Takaró Mihály a főszerkesztője, akinek a szerepe hasonlatos az orbáni ideológiához igazodó történelemhamisítókéhoz. Takaró a Nyugat megújító szellemiségével szemben a fasiszta nézeteire büszke Tormay Cecilt lapját tartja meghatározó jelentőségűnek. A magyar irodalmat az európai irodalomhoz felzárkóztató folyóirat értékét és szerepét ennek a könyvnek már a bevezetőjében megkérdőjelezi: „Ki kell mondani, hogy a túlságosan is »együzenetű« Nyugat a magyar irodalomra nemcsak termékenyítőleg, de torzítólag is hatott. Különösen azzal, hogy tudatosan és agresszíven kisajátította az »irodalmi megújulás« jelszavát, és alkotóik önmagukat jelölték meg az irodalmi progresszió egyedüli letéteményeseinek… Eljött az ideje, hogy a korszak történelmi értékeléséhez hasonlóan az irodalmiban is új utakra lépjünk.” (Takaró Mihály) – Dehogy új utakra: vissza a Horthy-korszak sekélyes nyárspolgári szemléletéhez. Egy tanácskodáson azt is büszkén jelentette ki, hogy a gyűjteményben „nincs benne például Ady vagy Kosztolányi, de megtalálható benne Kovács Vilmos vagy Dsida Jenő.” – Nos, a kárpátaljai Kovács Vilmos és az erdélyi Dsida Jenő szerepeltetése természetesen örvendetes – no de Ady és Kosztolányi kárára??
Egyelőre a könyv egészére tehát nincs rátekintésem, de egy könyvtáros jóvoltából megkaptam a tartalomjegyzék egy oldalának fénymásolatát, ebből tudtam meg, hogy a kiadvány szöveggyűjteményi részébe előzetes hozzájárulásom és értesítésem nélkül 8 írásomat is felvették (ez a szerzői jogok egyértelmű megsértése), mi több, nevem mellett ez áll: (1957-2012).
Amin pillanatig sem bosszankodtam, kaján derűvel konstatáltam: lett valami hivatalos eredménye annak, hogy 2007-ben bejelentettem: mostantól minden posztumusz.
Felvettem a kiadóval a kapcsolatot, nehezményeztem a történteket (a szerzői jogaim megsértését). A „kárpátaljai szerkesztők”-től bocsánatkérő levelet is kaptam (eléggé nevetséges tartalmút; itt olvasható, hogy Megbotránkoztak saját hibáikon). Mivel 3 személyes ismerősöm is van köztük, el tudtam gondolni, milyen alapos munkát végeztek. A halálozási dátumomon élcelődve az adatokhoz engem hozzásegítő könyvtáros ironikusan megjegyezte: de legalább belekerültem az új nemzeti kánonba…
Ennek nem tudok örülni. Azon viszont derülök, hogy – valószínűleg a szerkesztők hanyagságából – a Hagyomány-e a provincializmus c. esszém is ott szerepel a tartalomjegyzékben. Ebben ugyanis ilyeneket állítok:
[…] a kollektív nemzeti-nemzetiségi tudatra épített azon költői magatartás, amely az individuumot, az alkotói autonómiát háttérbe szorítja – nos, ez az attitűd a megváltozott (cenzúramentes, de egzisztenciális szempontból labilisabb) körülmények között valahogy nem képes új energiákat felszabadítani. Míg ugyanis a politikai lefojtás idején minden apró történelmi utalás, a sorsverések, kisebbségi sérelmek minden metaforába-rejtése, a hűség, az elhivatottság minden példázata jelentős versszervező helyzeti energiát hordozott, addig a szorítás megszűntével ez a potenciál is megszűnt, és ha a felhajtó erő a korábbi költeményeket magasra röpítette, akkor a hasonló tartalommal manapság születő versek sután vergődnek a porban.
Vergődnek a porban, állítom, és a port itt persze szimbolikusan értem. Úgy látom ugyanis, irodalmunknak most kezd igazán kiderülni földhöz ragadtsága, provincializmusa. Most válik igazán láthatóvá, milyen hiányok ásítoznak itt és a hátrányok miféle szövedéke növi be még a figyelemre méltó kezdeményezéseket is. […]
Legnagyobb hiányosságunknak, gyengénknek én egy ideje azt tartom, hogy irodalmunk beszűkült, a „közszolgálatiság” csapdájába esett.
Végül, többszöri egyeztetés után a kiadó felajánlott egy elfogadható összegű tiszteletdíjat (egyben szép összeg, de ha elosztjuk a 8 műre, akkor azért igen szerény), amit elfogadtam, főként azért, mert jótékonysági célra szántam, és kisebb ellenállás után elértem, hogy a kiadó ezt közvetlenül az általam megnevezett, menekültek támogatásával is foglalkozó egyesület számlájára utalja. Azt is belevétettem a szerződésbe, hogy utólagos hozzájárulásom kizárólag ennek az egy (már visszacsinálhatatlan) jogsértésnek a megszüntetésére vonatkozik, soha semmikor semmilyen további művem felhasználásához nem járulok hozzá. Felvétettem a szerződésbe azt a pontot is, hogy a kiadó 1 db tiszteletpéldányt köteles küldeni nekem. Ha ez majd megérkezik, talán még hozzáírok ehhez a poszthoz.
A komisz Ukrajna című, alább is olvasható 2014-es írásom eredetileg blogbejegyzésként íródott, ám különös utóélete lett. Ennek egyik vonaláról a BDK BLOG-ban számoltam be: Meghamisítottak – így lettem orosz mém | Még terjed a Komisz Ukrajna. A másik vonal a Mozgó Világ szerkesztőségének köszönhető. 26 évnyi ott-publikálás után ez lett az utolsó cikkem ebben a … Olvass tovább
Balla D. Károly Ungvár Én itt lakom a lompos Várhegyen, ahol a kőbe eltemetett múltak erényei már régen megfakultak, de szellemjáró bolyhos éjjelen – ha ónkupáért rezge kezek nyúlnak – még megretten a józan értelem, s a várfok árnya búsan, fénytelen vetül az ólomszínű lusta Ungra. A víz nem tartja égre tükreit, nem látszik benne … Olvass tovább
Az alábbi írás 1993-ban keletkezett és jelent meg az akkor hetilapként megjelenő Beszélőben, majd második publicisztikai kötetemben (A hontalanság metaforái) is helyet kapott. A dőlt betűs bekezdések az 1991-ben aláírt ukrán-magyar alapszerződés második cikkelyében szereplő kitételre utalnak, mely szerint: „A Felek tiszteletben tartják egymás területi épségét, és kijelentik, hogy egymással szemben nincs és nem is … Olvass tovább
Vidéki porfészek vagy modern agglomeráció? részlet Balla D. Károly Tejmozi c. regényéből Egyszerre szerette és gyűlölte szülővárosát, amelyről soha nem tudta eldönteni, hogy világvárosi allűrökkel tüntető vidéki porfészek-e inkább, vagy kisvárosi báját még őrző, de már elembertelenedett agglomeráció, amely nem képes szerves egységbe foglalni alkotóelemeit, s amely utcáról utcára változtatja az arcát. A külvárosok némelyikében … Olvass tovább
< Egy manzárdőr feljegyzései. Naplósorozat a Mozgó Világban 2004-2014 < katt a bevezetőre messze van Ungvártól a Majdan, de nem annyira, mint a Majdantól Európa Berniczky Éva Vigyázz, hókifli! Hovatovább egyre gyanúsabb nekem ez az országosra játszó tüntetősdi. Sok zavaró tényező tesz kételkedővé, miért lenne ez igazi, ha semmi sem az ebben a körletben. Az első … Olvass tovább
< Egy manzárdőr feljegyzései. Naplósorozat a Mozgó Világban 2004-2014 < katt a bevezetőre …a tragédia azzal kezdődött, amikor mi, a hazából politikai-világnézeti okból kitagadottak hiába vártuk, hogy bent maradt társaink majd ellene szegültnek ennek az árulásnak. Majd szót emelnek miértünk. De nem tették meg. Csoóri nem emelte fel szavát Kertész Imre védelmében, Jókai Anna nem szállt … Olvass tovább
< Egy manzárdőr feljegyzései. Naplósorozat a Mozgó Világban 2004-2014 < katt a bevezetőre Berniczky Éva Kölcsey kontra Kölcsey Nem vagyok egy emléktábla-fan. Olyankor sem, amikor holmi újrahasznosított konjunktúralovagok nem sértik fel a jóérzésemet. Alapjáraton riasztanak a kőbe foglalt tanúságok. Bár belátom a jelölés praktikumát, időben eligazító, múltidéző, nyilvántartó voltát, engem mégis zavar a márványba foglalt változtathatatlan … Olvass tovább
A lentebb olvasható írásom – Mégis, kinek az esélye – a 2014-es magyar országgyűlési választások előtt egy évvel írtam, nem állt mögötte semmilyen kutatás és olyan nagyon bele sem ástam magam az esélyek elemzésébe, inkább egyfajta gondolatjátéknak szántam: vajon mivel járna az ilyen vagy olyan eredmény. Alább látható a hivatalos eredmény – alaposan eltér a valószínűségeimtől. Én az írásomban mindössze 10 százalékot adtam a Fidesz-KDNP kétharmados győzelmének, de mégis beütött. 15 %-ra tippeltem egy szűkösebb Fidesz-KDNP többséget, 30 %-ot adtam annak, hogy Orbán a Jobbik nélkül nem tud kormány alakítani, ezért a Fidesz koalícióra lép a szélsőjobbal. 35 %-ra – tehát a legesélyesebbre taksáltam a nagyon szűkös ellenzéki győzelmet (ebben nyilván inkább a vágyképem volt benne, nem a valóságismeretem), és 10 % valószínűségét láttam annak, hogy kétharmaddal a demokratikus ellenzék kerülhet hatalomra. Minden verzióhoz írtam pár jóslatot, hogy mi történik majd a választások után. Az Orbán-rezsim kétharmados újraválasztásához például ezt fűztem:
A Fidesz megnyugszik. Hatalmi éhségüket eddigre nagyrészt kielégítették, saját embereik ülnek minden fontos pozícióban, a döntéshozó, pénzosztó, felügyelő egy egyéb testületekben, intézményekben a Nemzeti Banktól a községi sportklubokig bezárólag. A pártelitnél szélesebb klientúra is nagyrészt pozícióhoz, kisebb-nagyobb hatalomhoz, bőséges jövedelemforráshoz jutott. Ami befolyás még megszerezhető, arra az új négy év bőven elegendő lesz, gondolják, így enyhítenek a tempón. Már nincs szükség a permanens harcra sem a kultúra, sem az oktatás, sem a közigazgatás területén, már nincs kit legyőzni: az ideológiájukkal és politikai meggyőződésükkel szemben álló csoportokat már perifériára szorították. Békés pártállami idők következnek, a pedagógusok tanítják Nyírőt és Wasst, a mozik játsszák a Vajna-ízlésű filmeket, a fényes papi segédlettel felszentelt Nemzetiben parádézik az úri osztály krémje. Befejeződik a más meggyőződésűek kivándorlása vagy meghasonlása-elhallgatása, az ellenállás félig vagy teljesen illegális szűk körökbe húzódik vissza. A pártutasításos rendszer körülményei között a szigorú központi irányítás egyrészről, és a lakossági megfelelni akarás másrészről stabilizálja a társadalmat, a befektetők túlteszik magukat aggályaikon, egyre több a beruházás, növekedésnek indul a termelés. A korábban oly neuralgikus társadalmi kérdésekről szó alig esik, a roppant szerény, de stabil megélhetési lehetőségek iránti ragaszkodás a társadalom javát kitevő rétegekben lassan kitermeli a nyugalom és elégedettség hormonjait. Orbán hátradől bársonyszékében, és jól mulat azon, ahogy fintorogva és öklendezve bár, de Európa lenyeli a békát.
Ez részben bejött, azzal a nagy különbséggel, hogy az önkontrollt vesztett miniszterelnök nem dőlt hátra, hanem növelte a harci retorikát és teljes gőzzel folytatta a demokrácia felszámolását és az ország javainak az új oligarchákhoz játszását, az ellenzék ellehetetlenítését, megfélemlítését vagy felvásárlását. — 2014-ben a parlament létszáma alacsonyabb lett, összetétele a választás után így alakult: Fidesz 66,83 %, MSZP–EGYÜTT–DK–PM–MLP 19, 10 %, Jobbik 11,56 %, LMP 2,51 %.
A 2014-es választások eredménye Magyarországon
Balla D. Károly
Kinek az esélye?
Egy röpke esztendő, és kiderül. Kiderül, hogy az Orbán-rezsim megy vagy marad. Ha marad, akkor hogyan és mennyire, mibe kapaszkodva és mivel fenyegetve, ha pedig megy, akkor mi váltja fel. Aligha akad, aki ne latolgatná az résztvevők esélyeit, ne játszana el ezzel vagy azzal a lehetőséggel, s ne állítaná fel a maga prognózisát. Én sem lehetek puszta szemlélődő, bár a rám kínált állampolgárság és szavazati jog helyett (de annál sokkal erősebben) a nyelv, a kultúra köt a magyarsághoz, s ennek révén érzek felhatalmazást arra, hogy – s hadd fogalmazzak kivételesen patetikusan – a nemzet sorsában osztozzam. Oly módon is, hogy rosszabbnál rosszabb abszurd drámákat vizionáljak erre az ingatag kárpát-medencei színpadra, ha már sem politológus, sem társadalomtudós, sem történész nem vagyok. A kulisszák mögé nem látok, nincsenek bennfentes információim sem a magyar politika belső erőviszonyait, sem a lakosság tényleges választói szándékát illetően, így tudományos hitelességű prognózis készítésére amúgy sem vállalkozhatnék. Maradnak hát a képzelet szülte dramaturgiák, forgatókönyvek.
(1. Kétharmad oda. Valószínűség: 10 %). Az erőteljes kormánypropagandának és a nagyarányú osztogatásoknak, szapora hangulatjavító intézkedéseknek és nem utolsósorban a határon túlról leadott pár százezer szavazatnak köszönhetően, illetve az ellenzék erőtlensége és megosztottsága miatt Orbán Viktor újra megszerzi a 2/3-ot. A Fidesz megnyugszik. Hatalmi éhségüket eddigre nagyrészt kielégítették, saját embereik ülnek minden fontos pozícióban, a döntéshozó, pénzosztó, felügyelő egy egyéb testületekben, intézményekben a Nemzeti Banktól a községi sportklubokig bezárólag. A pártelitnél szélesebb klientúra is nagyrészt pozícióhoz, kisebb-nagyobb hatalomhoz, bőséges jövedelemforráshoz jutott. Ami befolyás még megszerezhető, arra az új négy év bőven elegendő lesz, gondolják, így enyhítenek a tempón. Már nincs szükség a permanens harcra sem a kultúra, sem az oktatás, sem a közigazgatás területén, már nincs kit legyőzni: az ideológiájukkal és politikai meggyőződésükkel szemben álló csoportokat már perifériára szorították. Békés pártállami idők következnek, a pedagógusok tanítják Nyírőt és Wasst, a mozik játsszák a Vajna-ízlésű filmeket, a fényes papi segédlettel felszentelt Nemzetiben parádézik az úri osztály krémje. Befejeződik a más meggyőződésűek kivándorlása vagy meghasonlása-elhallgatása, az ellenállás félig vagy teljesen illegális szűk körökbe húzódik vissza. A pártutasításos rendszer körülményei között a szigorú központi irányítás egyrészről, és a lakossági megfelelni akarás másrészről stabilizálja a társadalmat, a befektetők túlteszik magukat aggályaikon, egyre több a beruházás, növekedésnek indul a termelés. A korábban oly neuralgikus társadalmi kérdésekről szó alig esik, a roppant szerény, de stabil megélhetési lehetőségek iránti ragaszkodás a társadalom javát kitevő rétegekben lassan kitermeli a nyugalom és elégedettség hormonjait. Orbán hátradől bársonyszékében, és jól mulat azon, ahogy fintorogva és öklendezve bár, de Európa lenyeli a békát.
(Szűkös többség ott. Valószínűség: 15 %). A Fidesz-KDNP drámai választási küzdelemben vékony parlamenti többséget szerez és újra kormányt alakít, de az Orbánt kis híján legyőző ellenzéki oldal már megérezte erejét. Számolni kell vele, ami a kormányoldalnak nagyon nincs ínyére. Ráadásul sokkal kisebb lett a parlament, a nagy osztogatások után az államkassza üres, Matolcsy hiába nyúl bele könyékig a devizazsákba: az új győzelemtől több hatalomra és több pénzre ácsingázók egyre mohóbbak és mind többen vannak, telhetetlenségüket kielégíteni a meggyengült kormány nem képes. Az elégedetlenség most már a régi hívek táborában is növekszik, az őszi önkormányzati választásokon az ellenzék tarol, a kormány és a Fidesz lehetőségei tragikus mértékben összezsugorodnak. Belháború indul, egyre nagyobb a belső ellenzék, amely úgy látja, Orbán Viktor nem ilyen lovat ígért nekik arra az esetre, ha minden elvüket feladva a végsőkig kitartanak mellette. Mindez megviseli a miniszterelnököt, megretten a bukás lehetőségétől, új kormányzása második évében boldogan menekül a Sándor-palotába. De a Fidesz második-harmadik vonala nem elégszik meg ennyivel, Orbán bizalmi embereit is félreállítják. Ez azonban a vesztüket okozza: nélkülük az országot működtető korrupciós struktúra megroppan. Leáll a termelés, megugrik a munkanélküliség, elszabadul az infláció. Országos sztrájkok, mindennapi tüntetések, zavargások, bűnözői csoportok megerősödése. Anómia, káosz, anarchia. Az erejét egyre meggyőzőbben fitogtató ellenzék mindezt kihasználva kierőszakolja és megnyeri az előrehozott választásokat.
(3. Se-se. Valószínűség: 30 %). Sem a demokratikus ellenzék, sem a kormánypártok nem szereznek abszolút többséget. A Fidesz a mandátumoknak 40 % körüli hányadára tesz szert, és összességükben hasonló teljesítményt nyújtanak a parlamentbe bekerült demokratikus ellenzéki pártok is. Kormányt az alakíthat, aki a 15-20 %-ot elérő Jobbikkal összeáll. A demokratikus oldal erre nem mutat majd hajlandóságot, ám Orbán Viktor – a legfőbb cél: hatalma megtartása érdekében – koalícióra lép a Jobbikkal, amelynek ideológiája végképp benyomul az erre fogadóképesnek mutatkozó Fideszbe (bár sokan távoznak a pártból…). Magyarország kilép az EU-ból, rövid idő alatt befejeződik a demokratikus társadalmi berendezkedés végleges felszámolása. Általánossá válik a gyanakvás, az állam behatol a magánéletbe. A sovén és irredenta állampropaganda mellett teljes törvényi legitimációt kap a rasszizmus, az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a homofóbia… Orbán Viktor és Vona Gábor karöltve indul minszki, bakui, pekingi, moszkvai pofavizitre.
[Kisebb valószínűségű alesetek: a) Nagykoalíció alakul a Fidesz-KDNP + a demokratikus ellenzéki pártok részvételével. Az egymástól roppant távolságra került politikai oldalak Jobbik-kiszorító kényszerű összefogása nem hoz stabil kormányzást, egy éven belül új választásokat kell kiírni. b) A parlamentben a többséget meg nem szerző erők közül a Fidesz-KDNP vállalja a kisebbségi kormányzást. Paktum születik: cserébe azért, hogy Orbán Viktor nem lép koalícióra és távol tartja a hatalomtól a Jobbikot, a demokratikus ellenzék vállalja, hogy konstruktív magatartást tanúsítva kívülről fogja támogatni a kormány-kisebbséget. Például megszavazza a költségvetést, a törvényeket, kinevezéseket stb., azaz így biztosítja a kormányzás működőképességét. A kényszerházasság azonban nem működik, kormányválság alakul ki. c) Kormányképes parlamenti erő híján új választásokra kerül sor, amelynek ugyanez lesz az eredménye. Ezért ismét új választást kell kiírni. És újra. És újra… Ezalatt a Jobbik annyira megerősödik, hogy a negyedik kört már ők nyerik.]
(4. Vékony többség itt. Valószínűség: 35 %). A demokratikus pártok szűkös parlamenti többséget szerezve közösen alakítanak koalíciós kormányt. Kísérletet tesznek az ország rendbetételére, a jogállamiság helyreállítására, a gazdasági-pénzügyi helyzet életképesebbé tételére, a társadalmi viszonyok normalizálására – de három komoly akadályba ütköznek. Az első, hogy a gyenge többség szinte lehetetlenné teszi a hatékony törvénykezést, az Orbánék által felépített jogrend megköti a kezüket. A második: a Fidesz-KDNP és a Jobbik hisztérikus hangulatot kelt mind a Parlamentben, mind az egyre elégedetlenebb (mert változást alig tapasztaló) lakosság körében, a társadalmi nyomás fokozódik a részben tehetetlen, részben a lehetőségeit elügyetlenkedő kormányon. A harmadik, legsúlyosabb akadály: a sikertelenség széthúzáshoz vezet a kormánykoalíció pártjai között, sőt, magukban a pártokban is. A belső torzsalkodások elvonják a figyelmet az ország ügyeiről. Bár világosan látható, hogy radikális lépésekre lenne szükség, a hatalmat erőtlenül gyakorló baloldal mindinkább a béna kacsa szerepébe csúszik. Addig-addig ragaszkodik ingatag hatalmához, míg ellenzéke újra hihetetlenül megerősödik és következő választásokon újra tarolhat.
(5. Kétharmad ide. Valószínűség: 10 %). A Fidesz vezette kormányoldalnak minden erőfeszítése ellenére sem sikerül növelnie a szavazótáborát, a demokratikus ellenzék pártjai azonban, ha nem is nyerik el a közömbös milliók bizalmát, de az idegenkedés falát mégis látványosan áttörik, így az Orbán Viktor kormányzásával főleg életminőségük romlása miatt elégedetlenek és a Fidesz jobbszélre kacsintgató kirekesztő politikáját végképp elfogadhatatlannak tartók némi fintorgással ugyan, de csak odaadják protest-szavazatukat vagy a szocialistáknak, vagy a civilekből alakult, balközépre húzó, egy év alatt megerősödött formációnak, amely addigra számos társadalmi réteget képes megszólítani. Az MSZP kicsivel 48 % alatt, az Együtt kicsivel 18 % alatt teljesít, hajszál híján megvan a kétharmaduk. Bár pártjaik nem, de a DK és LMP 1-1 képviselője egyéni körzetben mandátumot szerzett. Velük együtt meglenne a 2/3! A DK-s részéről nincs is ellenállás. De az LMP-s az elveit fontosabbnak tartja a politikai pragmatizmusnál. Még miniszteri pozícióért cserébe sem csatlakozik olyan koalícióhoz, amelyben benne van X meg Y. Egy mandátumon fog múlni a kétharmad? Alighanem… Ám váratlan fordulat történik: egy fideszes képviselő kilép a frakciójából és amint a kötelező független-idő lejár, átül a kormányoldalra. Megvan a 2/3!
A Fidesz által felforgatott Magyarország rendes kerékvágásukba terelése a vártnál mégis nehezebben, lassabban indul. Az egészségügy régről halmozódó problémái alig orvosolhatók, kevés hozzá a forrás, az újonnan felállt minisztérium sincs a helyzet magaslatán, politikai eltökéltség híján a mélyreható reformok egyre halasztódnak. Az oktatásban hiába térnek vissza a négy évvel korábbi állapotok, a szétzilált rendszer a régi és új sebekből egyszerre vérzik, állandósul a kormányzati kapkodás. Lehetetlen betömni a nyugdíjrendszeren tátongó lyukakat, itt is gyökeres átalakításra volna szükség, de csak toldozás-foldozás folyik. Semmivel sem válik átláthatóbbá az adórendszer. Sok kulcs, sok sáv, progresszív adózás – akinél korábban kevés pénz maradt, most sem gazdálkodhat többől, aki viszont jól volt eleresztve, most nehezen tűri, hogy tyúkszemére léptek. Be-beindulnak a külföldi beruházások, az ország európai pozíciója mégis alig javul, a szomszédok folyton jobban teljesítenek. Hiába sikerült a gazdasági hazárdjátéknak véget vetni, a biztonságos és kiszámíthatónak vélt intézkedések nem hozzák meg a várt eredményt. A szakértők folyton s újra elmondják, mit hogyan kellene, de a baloldali kormány nem képes saját politikai tehetetlenségi erejét legyőzni. Így aztán a társadalmi igazságosság megteremtésének a szándéka és a piac követeléseinek való megfelelési kényszer félmegoldásokhoz és elvek feladásához vezet, kiéleződik a szocialista és a liberális felfogások közti ellentmondás. Újra nő a lakosság elégedetlensége, a romaintegrációs és a mélyszegénység felszámolását célzó program jószerével el sem indul. Minden bizakodó várakozás ellenére a jogállamiság alapjainak a visszaépítse is halasztódik: a kétharmados többség úgy véli, amíg az országot úgy egyébként nem sikerül rendbe hozni, addig a hatékony kormányzás érdekében nem lenne célszerű a fékek és ellensúlyok mindegyikét azonnal visszaállítani.
Az idő előrehaladásával minden téren állandósulni látszik az ideiglenesség. Megújulásra, friss lendületre, fiatalokra lenne szükség… A Fidesz elérkezettnek látja az időt népszavazások kezdeményezésére.
A végigjátszani és sikerre vinni kívánt történelmi darab tiszta lapra írt rendezői példányán egyre több a gyűrődés, kihúzás, átírás. Az előadás akadozik, egymást érik az elrontott jelenetek. A szereplők közül valakinek nagy ötlete támad, szól a kellékesnek, aki elballag a raktárba a Nokiás dobozért.